Szent Család Plébánia programjai
Augusztusi program
Szeptemberi program
Rendszeres programjaink
Az egyházi év mozgó ünnepeinek a táblázata
A Szentatya imaszándékai 2010. augusztus hónapra
Általános: Hogy a munkanélküliek, a hajléktalanok és azok, akik súlyos szükséghelyzetekben élnek, megértésre és befogadásra találjanak, és konkrét módon segítséget kapjanak nehézségeik leküzdésére.
Missziós: Hogy az Egyház mindenki "otthona" legyen, kész arra, hogy ajtót nyisson azoknak, akiket más országba való kivándorlásra kényszerít a faji és vallási megkülönböztetés, az éhség és a háborúk.
Erdő Péter bíboros atya imaszándékai ebben az esztendőben
Miserend:
Vasárnap 7.30, 10.00 és 18.00 óra,
hétköznap hétfőn, szerdán és pénteken reggel 7,
kedden, csütörtökön és szombaton este 6 órakor.
Augusztus 6-án, pénteken Urunk színeváltozásának ünnepe.
Augusztus 9-én, hétfőn a keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edit Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje.
Augusztus 10-én, kedden Szent Lőrinc diakónus és vértanú ünnepe.
Augusztus 13-án, pénteken déli 12 órakor Mária-mise szentbeszéddel, majd engesztelő rózsafüzér a Boldogasszony tiszteletére.
Augusztus 15-én, vasárnap Nagyboldogasszony ünnepe.
Augusztus 20-án, pénteken Szent István király ünnepe. Templomunkban reggel 7 órakor lesz szentmise. Délután 5 órakor ünnepi szentmise lesz a Szent István bazilika előtt, melyet a Szent Jobb körmenet követ.
Augusztus 24-én, kedden Szent Bertalan apostol ünnepe.
Augusztus 31-én, kedden a prímási bazilika felszentelésének ünnepe.
A Szentatya imaszándékai 2010. szeptember hónapra
Általános: Hogy a világ kevésbé fejlett részeiben Isten szavának hirdetése újítsa meg az emberek szívét, arra bátorítva őket, hogy hiteles társadalmi fejlődés főszepelői legyenek.
Missziós: Hogy szívünket megnyitva a szeretetre, véget vessünk annak a számos háborúnak és összetűzésnek, amelyek még mindig vérrel szennyezik a világot.
Szeptember 3-án elsőpéntek, reggel és este is lesz szentmise, előtte gyónási lehetőség.
Szeptember 5-én, vasárnap lesz Gyulai Oszkár atya halálának második évfordulója, az este 6 órai szentmisét ajánljuk fel lelki üdvéért.
Szeptember 7-én, kedden a Kassai vértanúk ünnepe.
Szeptember 12-én, vasárnap 10 órakor tanévnyitó Veni Sancte mise.
Szeptember 8-én, szerdán Szűz Mária születése, Kisboldogasszony.
Szeptember 13-án, hétfőn a déli Rosa Mystica misét Erdő Péter bíboros úr tartja, mindenkit szeretettel várunk rá. Ezen a reggelen nem lesz szentmise.
Szeptember 14-én, kedden a Szent Kereszt Felmagasztalása.
Szeptember 21-én, kedden Szent Máté apostol és evangélista.
Szeptember 24-én, pénteken Szent Gellért püspök és vértanú.
Szeptember 26-án, Szentírás vasárnapja.
Szeptember 29-én, szerdán Főangyalok ünnepe.
Minden hónap első vasárnapján 17 órakor szentórát tartunk.
Minden szombaton 17-19 óráig a Máriás Papi Mozgalom CÖNÁKULUMA van: 17 órakor szentségimádás, közös engesztelő rózsafüzér, önmagunk, családunk felajánlása a Szűzanya Szeplőtelen Szívének menedékébe, 18 órakor Mária mise. Ez minden hónap első szombatján gyertyás körmenettel zárul.
Minden kedden az esti mise után Szent Antal ájtatosságot tartunk.
Minden csütörtökön az esti mise után csendes szentségimádás van 19.30-ig.
|