Bódi Mária Magdolna

Bódi Mária Magdolna
1921-1945
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása 2025. április 26-án szombaton lesz.
A boldoggá avatás helyszíne a Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok parkolója.
Az arénában a boldoggá avatás előtti este és éjjel imavirrasztás lesz, amelyre elsődlegesen a fiatalokat várják, hiszen a boldoggá avatandó Bódi Magdi is egy fiatal, kreatív és vidám lány volt.
Bódi Magdi szülei uradalmi cselédek voltak, vallásos nevelést nem kaptak. Az édesapa iratainak hiányában a szülők szentségi, sőt polgári házasságot sem köthettek. 1921. augusztus 8-án Szigligeten született kislányuk. A badacsonytördemici templomban keresztelték meg augusztus 15-én, de sajnos Magdi sem kapott a családban vallásos nevelést, csak az iskolai hittanórákon tanult istenismeretet. Buzgón végzett első áldozásától kezdve Jézus maga vonzotta, vezette minden jóra, szépre fogékony lelkét. Talpraesett, vidám, jó tanuló gyermek volt. Hitoktatója és tanítója hamar fölfigyelt rá.
1934-ben költöztek Köveskálról Mámapusztára. Olvasni nagyon szeretett. A plébánosától kapott, lelki fejlődését elősegítő vallásos könyvek révén egyre komolyabb hitbeli tudásra tett szert, amit tettekre igyekezett váltani. Magdi tizennegyedik életévében már nagy igyekezettel segített a háztartásban, a mezei munkában is jobb keze lett édesanyjának, aki korán észrevette hosszantartó imádságait, apró önmegtagadásait. Ezek mind jobban erősítették Jézus iránti hűségét, edzették akaratát. Mindenütt segített, ahol csak szükséget látott. Különös szeretettel foglalkozott a kis gyerekekkel, akiket sok kedvességgel igyekezett Jézushoz vezetni.
17 éves volt, amikor Balatonfűzfőn népmissziót tartottak. Ekkor kezdett megvilágosodni előtte, hogy egészen Jézusé akar lenni. Vonzotta a szerzetesi élet – ennek megvalósulásában akadályt jelentett egyházjogilag törvénytelen származása. Fájó szívvel vette tudomásul, hogy az akkori rendi szabályok értelmében ezt a vágyát nem követheti.
Magdi kérte az Úrtól, hogy fiatalon halhasson meg, és halálával is közelebb segíthesse a fiatalokat őhozzá. 1944-ben Magdi családja már Litéren lakott, decemberben a harcok zaja mind közelebbről hallatszott. A nők sorsáról aggasztó híreket hallva tisztaságuk megvédésére buzdította lánytársait, és elhatározta, hogy élete feláldozása árán is megtartja Jézusnak tett fogadalmát. Ennek ideje 1945. március 23-án jött el. Az asszonyok az óvóhely lejáratában tartózkodtak, amikor két fegyveres szovjet katona érkezett. Egyikük lett a bunkerban Magdi támadója. Magdi ellenállt, és a katonától megszabadulva menekülni igyekezett, miközben a
bunker lejáratánál a többieket figyelmeztette felindult arccal, de nyugodt hangon: – Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok. – Közben a túlsó kijáratnál megjelent a katona, dühös arccal. A szeme alatt vér szivárgott, Magdi védekezésének nyoma. Magdit az udvaron meglátva azonnal lőtt. Vagy hat lövés fúródott Magdi hátába, aki az első lövésnél megállt, a második lövésnél két karját az ég felé tárta, majd összezárta e szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” Zsebében újra a rózsafüzért szorította. Az utolsó golyó szíven találta. Magdi arccal előreesett.
Bódi Magdi életéből
Magdi élete utolsó napján így szólt a Dolgozó Lányokhoz(DL):
„Ne féljetek, a jó Isten velünk van. Testünket megölhetik, de lelkünket nem. Ezért vigyázzatok, hogy lelketek mindig tiszta maradjon! Ebben a percben élünk, a másikban meghalhatunk…
Ugye, lányok, nem félünk! Mi történhet? Legföljebb teljesül a vágyunk és eljutunk a jó Istenhez…
– Arról beszélt még – mondták el a lányok -, hogy végeredményben nem a földi élet a célunk, hanem hogy egyesüljünk a Mennyei Atyával.
Mint máskor, úgy most is természetes vidámsággal tudott beszélni halálosan komoly dolgokról. Mosolygása, tréfás ötletei nem hagyták el. Az egyik asszony – látva ezt a kiegyensúlyozott, derűs és emelkedett lelkületet – megállapította:
– Magdus, de erős a maga hite, hogy nem fél!
Azután előjött a szó, hogy veszélybe kerülhet tisztaságunk.
– Nem adjuk meg magunkat – mondta Magdi -, tisztán fogunk meghalni, ahogy éltünk. Igen, lányok, meghalunk… Én legalábbis meghalok. Isten veletek és velem! Imádkozzatok…”
”Egy alkalommal szentséglátogatásairól beszélt Magdi Margitnak, kongreganista barátnőjének.
– Olyan jó szeretni az Istent. Úgy fölmelegszik az ember szíve. Ha néha módjában volt az üzemi lakótelepre menni, nem mulasztotta el, hogy be ne érjen szentséglátogatásra, hogy egyedül lehessen az Urral. Akkor sem zavartatta magát, ha mások is voltak a templomban, amikor szentséglátogatást végzett. Még a világiasabb érzelmű lányok is összesúgtak a templomban.
– Nézd, a Magda milyen szépen imádkozik.
Mozdulatlanul térdelt, becsukott szemmel, kissé mosolygós arcával egészen átszellemülve. Egyik lány megfigyelte azt is, ahogy Magdi elmélyedt imája közben; azt sem vette észre, hogy egy légy mászkál az arcán.
„Máma-pusztán, amikor nem dolgozott, nem is igen lehetett másképp látni, mint könyvvel a kezében kinn a puszta melletti nagy fák árnyékéban, vagy a kenesei magaspart szakadékos széleinél. Olyan jólesett ott olvasni a bokrok árnyékában, közben elgondolkozni az olvasottakról, elnézni Tihany kéklő dombjai felé. -Oda szeretnék eljutni… Látod, milyen szépnek teremtette Isten a világot! Milyen szép hazát adott nekünk, milyen szép vizet. -mondta öccsének.”
Az egyik későbbi DL-es lánya így emlékszik vissza az első találkozásra:
– Magdát már ismertem látásból a DL megalakulása előtt is. Az tetszett benne, hogy mindig ránk mosolygott, bár nem ismert még bennünket…. Elment kerékpárjával mellettünk, mi is ránéztünk, ő is ránk nézett és csak mosolygott. A mosolya fogott meg bennünket.
”Édesanyja nap-nap után gondosan összecsomagolta útravalóját. Mivel azonban Magdi tudta, hogy Bíró néni nehezen jut tejhez betegeskedő férje számára, heteken át nála hagyta fejadagját. Bíró néni semmiképpen sem akarta elfogadni, de ő tréfálkozva erősködött: – Csak fogadja el, Bíró néni, majd alkalom adtán visszaeszem… Hiába volt minden. Bíró néni reggelente ott találta Magdi fejporcióját lakása ajtaja előtt.”
„Még javában iskolába járt a kis Magdi, de már kezdett használható segítséget nyújtani az otthoni munkában – emlékezik az édesanyja. … Természetesnek tartotta, hogy ez az ő dolga. Mosogatott, varrt, kenyeret dagasztott. Jobb kezem volt, mindent rá lehetett bízni. Uradalmi földekre is együtt jártunk napszámba.
”Magdi olyan egyéniség volt, akiről az a vélemény, hogy „jó pofa”. A Szív újságot az üzemekben is árulta. „Itt a Szívem! Itt a Szívem” -kiabálta hamiskás mosollyal. Különös gondja volt, hogy az Istentől elrugaszkodottak is megvegyék. Mosolygott, kínálta az újságot, elkezdett velük beszélgetni, nem is tudtak neki ellenállni.”
„Magdinak … külső ártatlanságot sugárzó megjelenése, modora, szerénysége, tisztaságos lelkülete… a szűzi tisztaság egészen különleges fényét árasztotta mindenkire…
Egy alkalommal egy ifjú óriás állt elébe házassági szándékkal:
– Én tiszta leányt akarok feleségül venni – mondta.
– Honnan tudja, hogy én az vagyok? – kérdezte Magdi. – A szeméből látszik – szólt az őszinte elismerés.
Magdi leszerelte az ifjú nagy öntudatát, kedvesen és határozottan kosarat adott. Lányainak ezzel kapcsolatban megjegyezte:
– A fiúknak kellene tiszta leány feleségnek, de arra nem gondolnak, hogy mi őrzi meg a leányt tisztának… hogy az Úr Jézus maga ennek az egyetlen titka. Persze hogy nem értheti meg ezt az, aki sohasem küzdött tisztaságáért.”
„Magdi is fölment az udvarra. Eközben az óvóhely másik, azaz hátsó kijáratánál megjelent a katona, aki Magdit a bunkerbe vezérelte. Arca dühös volt… biztosan nagyon meglepte Magdi nem várt védekezése. …Amikor a katona megpillantotta Magdit az udvaron, azonnal lőtt. A második lövésnél Magdi két karját az égre emelte, majd összezárta, mint az akkori liturgiában a pap végezte a szentmisében.
-Uram, Királyom!… Végy magadhoz! -Ezek voltak utolsó szavai. Még vagy hat lövést kapott. Mindegyikre megingott, de állt… Zsebében újra a rózsafüzért szorította. Az utolsó golyó is, mint a többi, a hátába fúródott, de ez a szívét találta el. Magdi arccal előre esett.”